Outside of emotions

Sajátom ;3

Fandom: Gravity Falls
Páros: Bill x Dipper
Ez csak 711 szavas lett, de lesznek majd ennél hosszabbak is, ígérem, fluff, 3szavas kihívásra csináltam, kedves barátnőm, TITI adta őket hibáztassátok őt :3

Outside of emotions    

      A szívem majd kiszakad a helyéről, de nem engedek, folyamatos hátrálok, és nem hagyom magam.
 - Hagyd abba! – ordítok rá, de figyelek arra, hogy nem csak mi tartózkodunk a házban. Mabel és a többiek valószínűleg lent vannak a nappaliban és nézik a tévét – Nem hallod? – a sárga álomisten egyre közelebb került aurámhoz, de a szavaimra mit se figyelve, csak jön és jön. Ekkor a hátam a falhoz csapódik és ijedek meg, mert nincs hova mennem. Egyetlen út csakis az egyenes lenne, de ott van ő.
 - Édes Pinetree… - mézédesen cseng fülembe.
 - Ne gyere közelebb! Maradj ott… - hirtelen kinyújtom magam elé karjaimat, hogy megállítsam. Szívem egyre gyorsabban és hangosabban zakatol.
 - Mi a baj? Csak nem félsz? – patt, patt . Érzem hideg leheletét –AZTAKUTYAFÁJÁT! – a hirtelen hang kiadtán automatikusan is felnéztem, s vettem észre, hogy Bill Mabel karikafülbevalójára lépett rá. A túl sok idő eltöltése emberi testben meghozta hatását. Minden bizonnyal ez lehetett az oka, hogy érzi a fájdalmat.
    A sárgaság megrázta lábát és azonnal támadásba lendült. Újra.
 - Dipper! Dipper! Merre vagy? Megígérted, hogy elviszel a városba.
 - Azonnal megyek – ezzel a mondattal elsuhantam Bill mellett és már a lépcsőn haladok tovább. Gyors vetek egy pillantást ostromlómra, aki durcásan áll, és valósággal izzik a dühtől, hogy csak így lerázom. Ez van.

Másnap mindenki az udvaron dolgozik, amiből igazán csak Mabel tevékenykedik, Stan és Ford bácsi csak a hintaágyon pihen. Bent a konyhában fogyasztom békésen a reggelim, mikor az álomisten ott termett előttem. Egy ideig csak néz, nem szól, ami elégé, bevallom, idegesít.
 - Nincs jobb dolgod?
 - Nem igazán… - Mosolyog azokkal a tökéletes fogaival.
 - Örülök neki – harapom el a szavakat, s vettem számba egy darabka ételt.
 - Pinetreeee! Mikor leszel kész?
 - Ha nem zavar, ezt mind meg szeretném enni – vett egy nagy levegőt. Kifújta. Szemeinek forgatásába kezd.
 - Ne csináld!
 - Mit is? – most meg olyan ártatlan fejet vág, hogy ezt már nem bírom ép idegekkel. Mintha nem tudná.
 - Gyere már Pinet… - most lett elegem és a környezetemben lévő répát megragadom, és a szájába tömöm. Tekintetemet leszegezem a földre.
 - Maradj csendben – abban a pillanatban, mikor kimondtam a szavakat szemeim kikerekedtek. Bill úgy vigyorgott, mintha csak erre várt volna. A répa folyamatosan veszti el a hosszúságát és zavarbaejtően forgatja a zöldségdarabot a szájában. Elkapom fejem, s minden erőmmel azon vagyok, hogy ne látszódjon rajtam reakcióm. Ez persze nem sikerült. Arcom lángokban áll és Bill is észrevette. Kapom el fejem és sietek letenni tányérom, majd egy-kettőre nagy léptekkel haladok szobám felé.
   Hideg kezek tapadnak kezeimre. Már megint a falnál végeztem. Hozzászorít, és rendőröset játszik. Hátraemeli egyik karom, míg a másikaz a falnak nyomja.
 - Láttam. Amit. Láttam. Dipper Pinetree - suttogja lágyan, szinte beleborzongok, és csakhogy nem ott olvadok el. Egy különös érzés, mely egész testemet végigjárja. Nem hagy nyugodni. Szabadulni akarok, de most azonnal, mert nem bírom ezt tovább.
    Csapódik az ajtó. Mikor már megszólalna az álomisten, a többiek megérkeztek. Szempillantás alatt válik köddé, mintha ott se lett volna. Míg a család többi tagja a konyhába nem ért, csak mozdulatlanul állok, még az előbbi tett kapcsán.
 - Kezdhetsz örülniii! – A húgom hangjára kirázódtam révületemből és felé fordulok – Nem leszünk ma este itthon, mert, ezt nem fogod elhinni, elrángattam Stanéket Soosék diszkójába.  El tudod ezt hinni? – kacag fel.
 - Mármint a mi bácsikáinkról beszélsz?
 - Ki másról?


    Sóhajtva hatolok be az üres szobámba, pijamába öltözve és nedves hajamat egy törölköző segítségével próbálom megszárítani. Ez kényelmesebbnek tűnt, mint a hajszárítót igénybe venni. Felszabadultam! Végre egy olyan nap, mikor addig és azt csinálok, amit akarok. Pontosabban egy éj, de ez is bőven elég. Előveszem kedvenc könyvemet, melyet már 2 hónapja mégcsak meg se érintettem.
    Mindössze 10 percig élvezhettem az olvasás örömét, mivel Bill az ágy masik végén a semmiből elővarázsolódott. Lassan kúszik fel. Lefagyva ülök, és meg se moccanok. Közelsége már vészesen is meghaladt minden határt, füleimhez simul.
 - Mostmár senki se zavar meg minket. Ma este, csakis az enyém vagy, Pinetree.
   S csókjába elvesztem, akár egy kisgyerek a nagy forgatagba és semmi ellenállást nem tanúsítva. A könyv leesett az ágy mellé, de nem izgat. Érintései, puhák, akár a bársony. Szóval ilyen az a démoni érintés. Mosolyodok el. Testem bizseregni kezd és ég a vágytól, mely már régóta lappangott bennem.
  

   That’s it! :D