Ameddig el nem választ a föld…
 |
| Nem tudom ki csinálta de pacsit neki (๑•̀ㅂ•́)و✧ |
Páros: Yukina x Kisa
Terjedelme 2000 szó körül van, fluff. A múlthéten néztem újra végig az animét (egy év után) és annyira elkapott a hév, hogy írjak róluk egy ficcet. Először nem tudtam milyet vagy egyáltalán kik legyenek rajta, de megláttam ezt a képet és azt mondtam: " Gyönyörű! Ez kell nekem. Megyek írni... " *ezzel a Lilla búcsút is intett a világnak és szökdécselve eltűnt a szobájába* mivel imádom az ehhez hasonló fanartokat különösen azokat, amik kicsit realisztikusabb, azonnal lementettem és nekiálltam a gépeléshez. Elmondhatom, hogy első látásra szerelem volt köztünk.
Na vissza a témához. Az elején inkább az előzményeket mutatom be, hogy mi volt az animében, azoknak akik nem látták. SPOILERT IS TARTALMAZ, HA NEM LÁTTAD! A hirtelen jött ötlet miatt lehet, hogy kicsit összecsapott fejezzetek le nyugodtan érte , de az egyik barátnőm szerint (Petruci ^^ ) így Lillásabb.
//De még ő se olvasta, szóval tényleg nem tudom milyen, de ha ezt állítja akkor kicsit megnyugodtam//
Sokat ugrálok a történetben. Számítsatok arra, hogy az egyik pillanatban dolgozik, míg a másikban már otthon alszik. Ezért is bocsánat! Kezdem azt érezni, hogy több időt töltöttem kutatással, mint a ficc megírásával... EW szörnyű vagyok.
Ennyi lenne. Szép napot! ( ･ิω･ิ)
/ Nos hétvégén MondoCON volt, amin én is részt vettem, mint
női Amerika Kapitány. Elmondhatom, hogy fantasztikus volt de a kibekúrt a
káromkodást pls nézzétek el... eső belerondított. Szerencsére a pajzsom
nagyjából szárazon tartott, de most csak ennyit írnék le, ugyanis egy kisebb
regényben szeretném elmesélni és képekben megmutatni, hogy milyen volt ^^
Várhatólag 2-3 hét múlva lenne fent, mert Krakkóba utazom szerdán reggel 7-kor
yeeeeey hajnali kelés! és hazajönni? Hehe... Még senki se tudja. Júli 30- Aug.
1 környéke lenne. De lényeg ez a tökéletes szervezkedés, köszönjük szervezők!
Ja és ez egy Ifjúsági Találkozó (mert túlságosan el vagyok rontva és kell néha
a megtisztulás *szakad a röhögéstől* meg a TISZTÍTÓTŰZ ahogy azt kedves
barátnőm mondaná). Igyekszek mind2ről mihamarabb beszámolni xDDD /
Ennyi lenne. Szép napot! ( ･ิω･ิ)
–
Megjöttem! – lépek be a lakásba és örömmel fogad az a látvány, hogy Yukina
itthon fogad, már lassan egy hete minden nap. Nem költözött hozzám vagy
ilyesmi, csak egyszerűen eldöntötte, mivel, őszintén bevallom, nem igazán
találkoztunk ez előtt. A munkám minden esetben, mikor terveztünk valamit ami
lehetett akár egy röpke találka munka előtt illetve után vagy csak beszélgetni,
közbeszólt. Mindig. De nem csak ez volt az egyetlen indoka. Hát… Éppen
szakítani próbáltam vele, mert tudtam, hogy ennek a kapcsolatnak a jövője nem
éppen rózsás. Az egyik haveromnak is efféle dolgok miatt ment tönkre a
kapcsolata. Egyszerűen elhidegültek egymástól és mi pontosan azt csináltuk,
mint ők. Folyton a munkámra koncentrálok és e miatt a magánéletem egyenlő a
nullával (ha nem az alatt van), Yukina tanul és dolgozik is egyben, szóval neki
sincs több szabadideje, de ami a legidegesítőbb az volt az egészben, hogy alig
ismertem. Persze sokszor csináltuk már „azt” , viszont nem tudtam róla a
legalapabb dolgokat, például: hol lakik, hova jár suliba, mit szeret csinálni,
meg ehhez hasonlókat. Ez mára már nem így van. Amikor tényleg ott jártunk, hogy
szakítunk, meg nem válaszoltam a hívásaira és az üzeneteire, besokallt és
átjött hozzám lerendezni az egészet, amikor éppen egy másik pasival látott, aki
éppen ajkaim felé hajolt, én meg mire hozzáértem volna, felpofozott.
Megérdemeltem. Látszott a szemében a zavarodottság és a harag is, de egyszerűen
nem mertem megmondani az igazat. Azon nyomban beráncigált és kérdőre vont.
Eleinte még nagyon azon voltam, hogy az útjainkat különválasszam, de túlzottan
átlátszó voltam. Végezetül elmondtam a teljes igazságot, hogy miért viselkedtem
így és mit miért tettem. Először a barátnős sztorimra kerítettem sort, mikor
megvártam a munkahelyénél és nem vett észre, és elsétált egy csinos lánnyal a
hotelnegyedbe. Mint kiderült, az a lány tanítja főzni és abban a negyedben
nyílt moziba mentek filmet nézni, ezzel köszönte meg Yukina a segítségét.
Másodszor meg az érzéseim kerültek felszínre, hogy nem ismerem, úgyis el fog
egyszer hagyni, meg a többi. Nyilvánvalóan a vége happy end lett. Másnap az
ajtóm előtt várt egy hatalmas táskával és azzal az őrült, ám meglepően jó
ötletével, hogy nálam fog aludni 1 hetet, azzal az indokkal, hogy keveset
látjuk egymást és legalább ilyenkor legyünk együtt. Nos, itt vagyunk, a hetedik
nap, következésképpen holnap megy haza.
- Szép estét! – leteszi lassan a kanalat
és egyből elém siet. Ajkaimra lehel, majd egy csókkal köszönt – Üdvözöllek itthon!
Főztem vacsorát, szóval ülj le, mindjárt viszem.
- Oh… Köszönöm – ahogy megkért, helyetfoglalok az asztalnál. Rettentően fárasztó és hosszú volt a nap, köszönhető a kedves embereknek és a meglehetősen segítőkész nyomdának.
- Itt is van – a tányért elém rakja és Yukina is a széken végzi.
- Köszönöm.
- Itadakimasu – mondjuk mindketten és nekiállunk a vacsorának.
Miután befejeztük az ínycsiklandozó ételt, ő gyorsan elmosogatott, én meg az ágyon kiterültem. Olyan negyed egy körül lehet, de nem vagyok benne száz százalékig biztos. Már annyira hozzászoktam a kései hazaérkezésnek, hogy lassan ez normális érkezésnek vélhető. A szobámban nem világít semmi, csakis a kinti fény árad be, mely perceken belül kialszik, ami annyit tesz, hogy végzett Yukina és jön aludni.
- Ennyire kifárasztottak? – érzem, hogy leül az ágy szélére és idecsúszik hozzám. Puha kezével eltűri a szemembe lógó tincseket és arconpuszil.
- Eléggé. Semmi erőm…
- Fürdeni se szeretnél?
- Most nem. Majd holnap.
- Rendben.
- Te?
- Már voltam – Odáig vagyok a hangjáért. Ahogy a fülembe suttog. Csakis az enyémbe.
- Uhm… - fejemet a párnába fúrom és annyi energia se maradt bennem, hogy átvegyem a pizsimet.
- Holnap már otthon alszok, de munka előtt összedobok neked valamit, jó?
- Uhum…
- Kisa-san?
- Hm? – Na jó, nem leszek bunkó, s fejem oldalra fordítom, hogy a gyönyörűszép szemeibe pillanthassak.
- Szeretlek.
- É-én is. Jó éjt. Yukina.
- Neked is – mosolyog, mint mindig és „jó-éjt-csókkal” köszön, majd lehunyom végleg szemeim.
Igen, ő az az ember, akibe beleszerettem, de ezúttal nem csak az arcába vagy a testébe, hanem magába az EMBERBE. Előtte számtalan olyan kapcsolatom volt, amik csakis azért voltak, mert megtetszett az arca. Ha nem találkoztam volna ezzel a sráccal, akkor szerintem még most sem ismerném a szerelem kifejezését. Szörnyű vagyok.
Különös a természetem, ezzel tisztában vagyok. Születésem óta valamilyen okból kifolyólag, mindig is a férfiakhoz vonzódtam, habár nálam csakis a külső számított. Ha megtetszett egy, lefeküdtünk, de ennyi volt. Yukina abszolút más. Nem is emlékszek mikor kezdtem el „kukkolni”. Minden egyes nap bementem abba a mangaboltba, ahol dolgozott és megállás nélkül csodáltam. Majd egy nap Yokozawa-san úgymond bemutatott neki és ekkor tudtam meg a nevét. Később egy kávézóban véletlen összefutottunk és ekkor csattant el köztünk az első csók. Ezt követően feleszméltem, hogy minél többet vagyok vele, minél többször hozzámér, annál jobban beleszeretek.
- Kisa-san. Ébredj!
- Hah? Yukina? Hány óra?
- 11 lesz, de azt mondtad, hogy előbb keltselek.
- Ah… Köszi.
- Kész a reggeli is, szóval csak annyi kell, hogy előtte lefürödj. Ne aggódj, már előkészítettem a kádat is.
Most keltem, így nem igazán tudom felfogni, hogy mit mond, de próbálkozok. Van reggeli és fürdő is. Szuper, akkor keljünk fel.
A takarót csak félredobom s nagy erőfeszítésekkel eljutok odáig, hogy közelebb kerültem az ágy széléhez. A helyzet szinte adta magát, s Yukina ki is használja ezt, felkap, mint egy mennyasszonyt és mosollyal az arcán visz.
- Mit művelsz, hah? – morgolódok egy keveset.
- Megfürdetlek. Kisa-san – és egy pillatat leforgása alatt már éreztem is nyelve puhaságát enyém körül – Szeretlek.
- Yu-kine – akár egy gyerek édesanyja nyakába, körülbelül olyan pozícióban lehetünk mi is – Szeretlek.
A fürdés és a reggeli is kész. Időben elindulok dolgozni és a kiadónál mára is tonnaszámra kapom a feladatokat. Ellenőrizni a kéziratokat, egy két vázlatot, felhívni a mangakámat, hogy pár jeleneten változtatni kellene. Hazaérve szembesülök a ténnyel, hogy ma már nem leszek kényeztetve Yukina által, de tisztában vagyok, hogy bármikor meglátogathatom én is, ne mindig ő jöjjön hozzám, bár így mindkettőnknek valamennyivel kényelmesebb.
Mindössze két nap telik el találkozás nélkül, melyet kész katasztrófa volt túlélni, főleg, hogy a ciklus* legvége fele járhatunk, ami a legrosszabb időszakba tartozik, ám ez után felszabadulás várható. Az egy hét együttélés után hihetetlenül furcsa volt egyedül étkezni, aludni vagy simán létezni nélküle. Szokásomhoz híven, megint az éjszaka közepén esek haza, meglepő módon az ajtó tárva nyitva. Behatolok a lakásomba és automatikusan köszönök.
- KISA-SAN! – a 21 éves férfi valósággal kiront a nappali felől és hevesen megölel – Örülök!
- Csak nyugi, nem fogok elmenekülni vagy ilyesmi... – de. Megeshet az is.
- Nem bírtam tovább.
- Mit?
- Távol lenni tőled.
- Yukina – hogy lehet ennyire ellenállhatatlan? Szerencsés vagyok, mert megtaláltam a tökéletes személyt, akit mindig is kerestem – ne haragudj, de ma is nagyon sokat kellett dolgoznom és…
- Értem. Szeretnél pihenni.
- Igen.
- Nos, akkor gyors fürödj le és gyere a hálóba. Ott várlak.
A fürdés csupán tíz percet igényel. Ahogy azt az előbb említette, egyenesen oda tartok majd szó nélkül a szokásos helyemre fekszek, Yukina mellé.
- Egy nap szabadságot nem tudsz kivenni?
- Egyet? Megoldható, ha tényleg annyi lenne.
- Igen. Tudod, rettentő sokat gondolkoztam és nem ártana elmennünk valahova kikapcsolódni, esetleg Osakába egy hétvégére. Pénteken indulhatnánk munka után és azt követő két nap szórakoznánk.
- Jól hangzik. Meg kell beszélnem, de elintézem. A mostani jó?
- Tökéletes! – csattan fel. Hogy rendelkezhet valaki ennyi energiával?
- Akkor jó éjt.
- Máris?
- Uhm…
Megvonja vállait és átölel, akár egy párnát.
- Jó éjt.
Ujjaim övéi közé kúszik és hagyom, hogy hátulról átkaroljon. Teste melege ijesztően kellemes, melyet ideáig nemigen tapasztaltam. Szégyellem beismerni, hogy csomó pasival csináltam, de egyik iránt sem éreztem ezt az érzést.
A következő nap sokkal előbb bemegyek, mert pontosan tudom, ha ki szeretnék venni egy nap szabit ahhoz a mai napot megállás nélkül kéne véghezvinnem, ami baromira nehéz. Miért kell ilyen polokban dolgoznom? Semmi magánéletem sincs.
Az egész emelet kihalt. Úgy látszik csak én lehetek ennyire elvetemült gyilkos, hogy ilyen korán dolgozni jövök, de ha el szeretnék vele utazni akárhova, ahhoz ma túl kell teljesítenem, ahogy néha szoktam. Ehhez is hozzászoktam. Néha megesik, hogy felgyülemlik a papírmunka meg a tervezések, nincs mit tenni. Felteszem lábaim és őrült módon gépelni kezdem mangakám egyik sorozatának eladási tervét.
- Jó reggelt!
- Lassan dél, Shouta.
- Elnézést.
- Semmi, de nagyon lehangolt vagy - Takano-san a szokásos időben megérkezik és azonnal munkához lát.
- Én? Ja… Csak meg szeretném kérni valamire.
- Mi lenne az? – helyén ül és csak félig figyel rám, mert éppen a lapjait olvassa. Nem csoda, hogy ő mentette meg az Emeraldot a csődből.
- Egy nap szabadságot szeretnék. Szombatra.
- A mostanira?
- Igen.
- Nem. Szombaton lesz az értekezleted az egyik mangával kapcsolatban és azt nem hagyhatod ki.
- Akkor a következő? Azt mindenképp szeretném.
- Jó. Az megoldható.
- Köszönöm!
Miért vagyok ennyire boldog? A szívem majd kiszakad a helyéről. Ezt azonnal meg kell írnom Yukina-nak. Nagy hévvel kapom elő mobilom és pötyögöm a hírt.
- Oh… Köszönöm – ahogy megkért, helyetfoglalok az asztalnál. Rettentően fárasztó és hosszú volt a nap, köszönhető a kedves embereknek és a meglehetősen segítőkész nyomdának.
- Itt is van – a tányért elém rakja és Yukina is a széken végzi.
- Köszönöm.
- Itadakimasu – mondjuk mindketten és nekiállunk a vacsorának.
Miután befejeztük az ínycsiklandozó ételt, ő gyorsan elmosogatott, én meg az ágyon kiterültem. Olyan negyed egy körül lehet, de nem vagyok benne száz százalékig biztos. Már annyira hozzászoktam a kései hazaérkezésnek, hogy lassan ez normális érkezésnek vélhető. A szobámban nem világít semmi, csakis a kinti fény árad be, mely perceken belül kialszik, ami annyit tesz, hogy végzett Yukina és jön aludni.
- Ennyire kifárasztottak? – érzem, hogy leül az ágy szélére és idecsúszik hozzám. Puha kezével eltűri a szemembe lógó tincseket és arconpuszil.
- Eléggé. Semmi erőm…
- Fürdeni se szeretnél?
- Most nem. Majd holnap.
- Rendben.
- Te?
- Már voltam – Odáig vagyok a hangjáért. Ahogy a fülembe suttog. Csakis az enyémbe.
- Uhm… - fejemet a párnába fúrom és annyi energia se maradt bennem, hogy átvegyem a pizsimet.
- Holnap már otthon alszok, de munka előtt összedobok neked valamit, jó?
- Uhum…
- Kisa-san?
- Hm? – Na jó, nem leszek bunkó, s fejem oldalra fordítom, hogy a gyönyörűszép szemeibe pillanthassak.
- Szeretlek.
- É-én is. Jó éjt. Yukina.
- Neked is – mosolyog, mint mindig és „jó-éjt-csókkal” köszön, majd lehunyom végleg szemeim.
Igen, ő az az ember, akibe beleszerettem, de ezúttal nem csak az arcába vagy a testébe, hanem magába az EMBERBE. Előtte számtalan olyan kapcsolatom volt, amik csakis azért voltak, mert megtetszett az arca. Ha nem találkoztam volna ezzel a sráccal, akkor szerintem még most sem ismerném a szerelem kifejezését. Szörnyű vagyok.
Különös a természetem, ezzel tisztában vagyok. Születésem óta valamilyen okból kifolyólag, mindig is a férfiakhoz vonzódtam, habár nálam csakis a külső számított. Ha megtetszett egy, lefeküdtünk, de ennyi volt. Yukina abszolút más. Nem is emlékszek mikor kezdtem el „kukkolni”. Minden egyes nap bementem abba a mangaboltba, ahol dolgozott és megállás nélkül csodáltam. Majd egy nap Yokozawa-san úgymond bemutatott neki és ekkor tudtam meg a nevét. Később egy kávézóban véletlen összefutottunk és ekkor csattant el köztünk az első csók. Ezt követően feleszméltem, hogy minél többet vagyok vele, minél többször hozzámér, annál jobban beleszeretek.
- Kisa-san. Ébredj!
- Hah? Yukina? Hány óra?
- 11 lesz, de azt mondtad, hogy előbb keltselek.
- Ah… Köszi.
- Kész a reggeli is, szóval csak annyi kell, hogy előtte lefürödj. Ne aggódj, már előkészítettem a kádat is.
Most keltem, így nem igazán tudom felfogni, hogy mit mond, de próbálkozok. Van reggeli és fürdő is. Szuper, akkor keljünk fel.
A takarót csak félredobom s nagy erőfeszítésekkel eljutok odáig, hogy közelebb kerültem az ágy széléhez. A helyzet szinte adta magát, s Yukina ki is használja ezt, felkap, mint egy mennyasszonyt és mosollyal az arcán visz.
- Mit művelsz, hah? – morgolódok egy keveset.
- Megfürdetlek. Kisa-san – és egy pillatat leforgása alatt már éreztem is nyelve puhaságát enyém körül – Szeretlek.
- Yu-kine – akár egy gyerek édesanyja nyakába, körülbelül olyan pozícióban lehetünk mi is – Szeretlek.
A fürdés és a reggeli is kész. Időben elindulok dolgozni és a kiadónál mára is tonnaszámra kapom a feladatokat. Ellenőrizni a kéziratokat, egy két vázlatot, felhívni a mangakámat, hogy pár jeleneten változtatni kellene. Hazaérve szembesülök a ténnyel, hogy ma már nem leszek kényeztetve Yukina által, de tisztában vagyok, hogy bármikor meglátogathatom én is, ne mindig ő jöjjön hozzám, bár így mindkettőnknek valamennyivel kényelmesebb.
Mindössze két nap telik el találkozás nélkül, melyet kész katasztrófa volt túlélni, főleg, hogy a ciklus* legvége fele járhatunk, ami a legrosszabb időszakba tartozik, ám ez után felszabadulás várható. Az egy hét együttélés után hihetetlenül furcsa volt egyedül étkezni, aludni vagy simán létezni nélküle. Szokásomhoz híven, megint az éjszaka közepén esek haza, meglepő módon az ajtó tárva nyitva. Behatolok a lakásomba és automatikusan köszönök.
- KISA-SAN! – a 21 éves férfi valósággal kiront a nappali felől és hevesen megölel – Örülök!
- Csak nyugi, nem fogok elmenekülni vagy ilyesmi... – de. Megeshet az is.
- Nem bírtam tovább.
- Mit?
- Távol lenni tőled.
- Yukina – hogy lehet ennyire ellenállhatatlan? Szerencsés vagyok, mert megtaláltam a tökéletes személyt, akit mindig is kerestem – ne haragudj, de ma is nagyon sokat kellett dolgoznom és…
- Értem. Szeretnél pihenni.
- Igen.
- Nos, akkor gyors fürödj le és gyere a hálóba. Ott várlak.
A fürdés csupán tíz percet igényel. Ahogy azt az előbb említette, egyenesen oda tartok majd szó nélkül a szokásos helyemre fekszek, Yukina mellé.
- Egy nap szabadságot nem tudsz kivenni?
- Egyet? Megoldható, ha tényleg annyi lenne.
- Igen. Tudod, rettentő sokat gondolkoztam és nem ártana elmennünk valahova kikapcsolódni, esetleg Osakába egy hétvégére. Pénteken indulhatnánk munka után és azt követő két nap szórakoznánk.
- Jól hangzik. Meg kell beszélnem, de elintézem. A mostani jó?
- Tökéletes! – csattan fel. Hogy rendelkezhet valaki ennyi energiával?
- Akkor jó éjt.
- Máris?
- Uhm…
Megvonja vállait és átölel, akár egy párnát.
- Jó éjt.
Ujjaim övéi közé kúszik és hagyom, hogy hátulról átkaroljon. Teste melege ijesztően kellemes, melyet ideáig nemigen tapasztaltam. Szégyellem beismerni, hogy csomó pasival csináltam, de egyik iránt sem éreztem ezt az érzést.
A következő nap sokkal előbb bemegyek, mert pontosan tudom, ha ki szeretnék venni egy nap szabit ahhoz a mai napot megállás nélkül kéne véghezvinnem, ami baromira nehéz. Miért kell ilyen polokban dolgoznom? Semmi magánéletem sincs.
Az egész emelet kihalt. Úgy látszik csak én lehetek ennyire elvetemült gyilkos, hogy ilyen korán dolgozni jövök, de ha el szeretnék vele utazni akárhova, ahhoz ma túl kell teljesítenem, ahogy néha szoktam. Ehhez is hozzászoktam. Néha megesik, hogy felgyülemlik a papírmunka meg a tervezések, nincs mit tenni. Felteszem lábaim és őrült módon gépelni kezdem mangakám egyik sorozatának eladási tervét.
- Jó reggelt!
- Lassan dél, Shouta.
- Elnézést.
- Semmi, de nagyon lehangolt vagy - Takano-san a szokásos időben megérkezik és azonnal munkához lát.
- Én? Ja… Csak meg szeretném kérni valamire.
- Mi lenne az? – helyén ül és csak félig figyel rám, mert éppen a lapjait olvassa. Nem csoda, hogy ő mentette meg az Emeraldot a csődből.
- Egy nap szabadságot szeretnék. Szombatra.
- A mostanira?
- Igen.
- Nem. Szombaton lesz az értekezleted az egyik mangával kapcsolatban és azt nem hagyhatod ki.
- Akkor a következő? Azt mindenképp szeretném.
- Jó. Az megoldható.
- Köszönöm!
Miért vagyok ennyire boldog? A szívem majd kiszakad a helyéről. Ezt azonnal meg kell írnom Yukina-nak. Nagy hévvel kapom elő mobilom és pötyögöm a hírt.
Feladó: Kisa
Shouta
Megkaptam a jövőhét szombatot, így pénteken igyekszek mindent időben befejezni, hogy el tudjunk menni hétvégére.
Megkaptam a jövőhét szombatot, így pénteken igyekszek mindent időben befejezni, hogy el tudjunk menni hétvégére.
Gyors
visszaállok munkám folytatásához, de mire elkezdeném, azonnal érkezik a
válasza.
Feladó: Kou Yukina
Ah! Tökéletes. Akkor szünetben foglalok szállást is. Kitartást.
Szeretlek!
Ah! Tökéletes. Akkor szünetben foglalok szállást is. Kitartást.
Szeretlek!
A
lehető leghamarabb próbálom befejezni munkámat és a leggyorsabban hazasietni. A
mai nap iszonyúan hosszú és ha jól számolom, akkor 11 órája egyfolytában
melózok és ezzel nem fejeztem be. Hátravan egy kézirat ellenőrzés, de utána
szabad vagyok.
- Ricchan (alias Onodera) átnézed te is?
- Aham. Átfutottam és van egy rész ami nagyon zavaros. A 13. oldaltól a 16-ig. Nagyon sokat próbál kifejezni és e miatt érthetetlenné válik.
- Erre én is felfigyeltem. Na, akkor szólok, hogy változtasson.
Elintézem az átlagosnál is gyorsabban és a munkaidőmnek is itt végeszakad.
- Akkor mentem is. Sziasztok!
Mire feleszmélek, már jövőhét péntek van. Marukawa Kiadó ajtaján kilépve egyből Yukine fogad és együtt megyünk haza. Kivételesen sokat beszélgettünk, hogy mit csinált és mennyire boldog, hogy velem lehet. Különös érzés kap el ismét és legszívesebben megérinteném puha bőrét.
Otthon egykettőre összepakolom a cuccom, ami elég egy hétvégi kiruccanáshoz. Talán lehet öt éve, hogy kimozdultam innen valamerre.
Viszonylag hamar megérkezünk a szállásra, ami egész takaros és nyugalmas környéken van, a város külvárosán található. Mit ne mondjak, egész romantikus és végre ki tudunk normálisan kapcsolódni a kemény munka után, mégha 2 és fél napról is van szó. Felvetettük azt az ötletet, hogy a vacsorát egy étteremben fogyasztjuk, mivel a mai napnak nemsokára vége és ne bajlódjuk az elkészítésével. Később a városban sétálgatva szintén beszélgettünk, én meg egyre biztos leszek egy dologban. Soha nem akarom elhagyni és ő számomra az egyetlen. Tizenegy körül visszatalálunk a szálláshoz, rendbeszedjük magunkat és egymás karjában alszunk is.
Elég színes programot terveztünk másnapra. A nyüzsgő utcánkon keresztül eljutottunk a Shitennō-ji Templomhoz, majd az Osakai Várkastélyhoz. Délutánra hagytuk az Osaka Aquarium Kaiyukan-t ahol egy csomó elképesztő állattal találkoztam és hallal természetesen. Mivel nem messze volt innen a Tempozan Harbor Village óriáskerékre szálltunk fel. A kilátás leírhatatlan volt és Yukina gondoskodott róla, hogy ne csak azt nevezzem csodálatosnak. Szerencsére tovább nem ment, mint a csók, mert mégiscsak nyilvános helyen vagyunk és ez elképesztően zavarba ejtő dolog. Este megint kint vacsoráztunk és szálláshelyünkön vettünk egy közös fürdőt.
- Fantasztikus volt ma. Köszönöm – éppen egy törölközővel szárítgatom nedves hajam.
- Már régóta meg akartalak kérdezni, de sose volt bátorságom, viszont most úgy érzem, eljött az ideje.
- Yukina beszélj érthetőbben.
- Legyél az enyém és csakis az enyém. Kisa-san… Hozzám jössz?
Teljesen ledöbbentem. Megszűnt a tér és idő kontinuum körülöttem.
- Igen – és már a nyakában is lógok.
- Ugye nem vagy fáradt? – karjait derekam köré fogja és finoman számra lehel.
- Heh? Nem nagyon.
- Jó hallani – gyengéden megérinti álamat, ezzel is elérve, hogy közelebb kerüljek hozzá, majd eltűri a tincseimet fülem mögé és keze a hajamba túr. Teljesen elcsavarta a fejem. Gondolkodásom is kivette a szabadságát és magára hagyott. A futon, amire fektetett lágy és illatos, s hasonlított Yukina illatára, aki éppen azzal van elfoglalva, hogy nyomot hagyjon nyakamon. Apránként haladt lefele és ruháimtól egyesével szabadult meg. Csak én érzem, hogy forró a levegő? Miért érzem nehéznek minden egyes lélegzetem? Ezt nevezik sze-szerelemnek? Végül elsöpörtem az ilyen kérdéseket és engedtem a csábításnak.
- Ameddig el nem választ a föld, Kisa-san…
* Ciklus: Nos, az animében a szerkesztőség tagjainak úgymond ciklusai vannak minden hónapban, ami 20 napig tart. Itt az írásban, körülbelül a „hasábkorrektúra” időszakasz és a teljes vég között valahol. Utána teljes átváltozás ヾ(｡>﹏<｡)ﾉﾞ✧*。
Mint a 20 napos kerti retek xD (ezt részletesen az Első részben találhatjátok meg, a vége fele)
- Ricchan (alias Onodera) átnézed te is?
- Aham. Átfutottam és van egy rész ami nagyon zavaros. A 13. oldaltól a 16-ig. Nagyon sokat próbál kifejezni és e miatt érthetetlenné válik.
- Erre én is felfigyeltem. Na, akkor szólok, hogy változtasson.
Elintézem az átlagosnál is gyorsabban és a munkaidőmnek is itt végeszakad.
- Akkor mentem is. Sziasztok!
Mire feleszmélek, már jövőhét péntek van. Marukawa Kiadó ajtaján kilépve egyből Yukine fogad és együtt megyünk haza. Kivételesen sokat beszélgettünk, hogy mit csinált és mennyire boldog, hogy velem lehet. Különös érzés kap el ismét és legszívesebben megérinteném puha bőrét.
Otthon egykettőre összepakolom a cuccom, ami elég egy hétvégi kiruccanáshoz. Talán lehet öt éve, hogy kimozdultam innen valamerre.
Viszonylag hamar megérkezünk a szállásra, ami egész takaros és nyugalmas környéken van, a város külvárosán található. Mit ne mondjak, egész romantikus és végre ki tudunk normálisan kapcsolódni a kemény munka után, mégha 2 és fél napról is van szó. Felvetettük azt az ötletet, hogy a vacsorát egy étteremben fogyasztjuk, mivel a mai napnak nemsokára vége és ne bajlódjuk az elkészítésével. Később a városban sétálgatva szintén beszélgettünk, én meg egyre biztos leszek egy dologban. Soha nem akarom elhagyni és ő számomra az egyetlen. Tizenegy körül visszatalálunk a szálláshoz, rendbeszedjük magunkat és egymás karjában alszunk is.
Elég színes programot terveztünk másnapra. A nyüzsgő utcánkon keresztül eljutottunk a Shitennō-ji Templomhoz, majd az Osakai Várkastélyhoz. Délutánra hagytuk az Osaka Aquarium Kaiyukan-t ahol egy csomó elképesztő állattal találkoztam és hallal természetesen. Mivel nem messze volt innen a Tempozan Harbor Village óriáskerékre szálltunk fel. A kilátás leírhatatlan volt és Yukina gondoskodott róla, hogy ne csak azt nevezzem csodálatosnak. Szerencsére tovább nem ment, mint a csók, mert mégiscsak nyilvános helyen vagyunk és ez elképesztően zavarba ejtő dolog. Este megint kint vacsoráztunk és szálláshelyünkön vettünk egy közös fürdőt.
- Fantasztikus volt ma. Köszönöm – éppen egy törölközővel szárítgatom nedves hajam.
- Már régóta meg akartalak kérdezni, de sose volt bátorságom, viszont most úgy érzem, eljött az ideje.
- Yukina beszélj érthetőbben.
- Legyél az enyém és csakis az enyém. Kisa-san… Hozzám jössz?
Teljesen ledöbbentem. Megszűnt a tér és idő kontinuum körülöttem.
- Igen – és már a nyakában is lógok.
- Ugye nem vagy fáradt? – karjait derekam köré fogja és finoman számra lehel.
- Heh? Nem nagyon.
- Jó hallani – gyengéden megérinti álamat, ezzel is elérve, hogy közelebb kerüljek hozzá, majd eltűri a tincseimet fülem mögé és keze a hajamba túr. Teljesen elcsavarta a fejem. Gondolkodásom is kivette a szabadságát és magára hagyott. A futon, amire fektetett lágy és illatos, s hasonlított Yukina illatára, aki éppen azzal van elfoglalva, hogy nyomot hagyjon nyakamon. Apránként haladt lefele és ruháimtól egyesével szabadult meg. Csak én érzem, hogy forró a levegő? Miért érzem nehéznek minden egyes lélegzetem? Ezt nevezik sze-szerelemnek? Végül elsöpörtem az ilyen kérdéseket és engedtem a csábításnak.
- Ameddig el nem választ a föld, Kisa-san…
* Ciklus: Nos, az animében a szerkesztőség tagjainak úgymond ciklusai vannak minden hónapban, ami 20 napig tart. Itt az írásban, körülbelül a „hasábkorrektúra” időszakasz és a teljes vég között valahol. Utána teljes átváltozás ヾ(｡>﹏<｡)ﾉﾞ✧*。
Mint a 20 napos kerti retek xD (ezt részletesen az Első részben találhatjátok meg, a vége fele)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése