Csitt, csitt, most én jövök

Fanartot készítette Lena

Fandom: Attack on Titan
Páros: Levi x Eren
Korhatár: ez már egy 18+
Ez  most kicsit hosszabb lett, mint az eddigiek, 2950 szavas. A ficcet nagyjából egy éve írtam, szóval ne várjatok valami nagy durranást ^^ a mostaniak jobbak, de még feldolgozás alatt állnak
Lena (fent a link) képe tökéletesen kifejezi Rivaille érzéseit a cselekmények elején. A történet kapcsolatuk eléggé gyors kialakulásáról szól és nem húztam el, mert nem akartam vele bajlódni és így jobban esett a szívemnek °v°   

      /Remélem tetszeni fog és ígérem, sietni fogok a többi feltételével, készülgetnek. Köszönöm, hogy olvastok.  Találkozunk a következőknél! :D /

      Szép lassan sétálok, egy kellemes tavaszi estén egy kihat úton. Nem tudom mit kerestethettem ott, vagy, hogy jutottam a virágaromával teli környezetbe. Állok némán és csak figyelem a csillagos égboltot, aminek látvány teljes mértékben levett a lábamról.
     Emlékeztetett arra, amikor gyerekkoromban nemigen akartam játszani a hozzám hasonló fiúkkal, inkább elbújtam egy sötét zugba és könyv olvasással teltek perceim, óráim. Meg gondolkodtam… Mindenen.
     Visszaemlékezéseimből visszarántott egy különös hidegérzet, ami a jobb karomon futott végig. Megvizsgáltam mi lehet az.  Ujjamat végighúzva sűrűnek véltem ahhoz, hogy víz esetleg verejték legyen. A felhők mögül előbukkant a Hold. Sugarai az egész környezetet megvilágította és végre megnézhettem mi is az. Vér. Sokkolt a tudat, mivel nem voltak sebeim se vágásaim, de még seb se volt! Hátrafordultam egy hirtelen fordulattal. Szemeim tágra nyíltak és abban a pillanatban csak menekülni szerettem volna, ki a világból.
     Emberi hullák hevertek a látszólag egyenes sétaúton, de, mintha ismerős arcok is feküdnének köztük. Hanji, Thomas, Armin, Petra, Marco, Jean, Mikasa… EREN! Ő hol lehet? Hajmeresztő sebességgel kezdtem kutatni azt a személyt, akit igenis féltek. Sorra kutattam át az élettelen embereket, de hiába sehol se volt. Miért történik ez velem? Mi rosszat követtem el, hogy ezt érdemlem? Miért? Mi…?
 - Rivaille… - a hang mögülem jött. Túlságosan ismerős hang! Megfordultam.
 - Eren! Hát élsz? Annyira boldog vagyok…
 - Miért csináltad ezt? Kegyetlen vadállat vagy! – a harag, ami akkor lángolt a szemeiben ledöbbentett.
 - Hogy micsoda?
 - Szégyentelen. Még azt is elfelejted, mit tettél az imént? Nem akarlak látni. TŰNJ A SZEMEM ELŐL! – szemei kitágultak és gyilkos tekintete egyenesen rám meredt. Idegtépő érzés futott át rajtam. Miről beszélt?  Egyszerűen sokkoltak szavai durvasága.
    Hirtelen a földre rogyott, teste a földön pihent. Rohantam az ártatlan Erenem felé, a szívem majd kiugrott a helyéről. Félek. Ha meghal, én…én… Nem tudom, mit csinálok. Lerogyok mellé a nedves útra, hogy jobban megvizsgáljam. Éppen nyúlok felé, amikor…
  - Mit képzelsz? Ne érj hozzám a piszkos kezeiddel. Te öltél meg! Emlé-…
     Karjaimba vettem, fülemet a szívéhez tettem. Akkor, abban a pillanatban minden megváltozott. Felordítok, kínoz a bűntudat. Könnyek csordulnak ki belőlem, s lassacskán patakká válik sós vizem. Meghalt. Vagy inkább megöltem?
     Kivert a víz, s zihálva ültem fel kényelmes és biztonságot adó ágyamban. Egy álom? Mit jelentsen ez? Hogy a francba történik ez velem, méghozzá egyre gyakoribbak az efféle álmaim. De mi van, ha mégsem csak egy illúzió volt, hanem…
     Meglehetősen hamar és túlságosan is gyorsak keltem ki az ágyból, mert a fejem hasogatni kezdett és kínzó szédülésfogott el. Mintsem foglalkozva ezzel, folytattam utam Eren szobája felé, ami csupán 2 folyosónyira volt. Kusza gondolatok jártak a fejemben, de semmiképp sem lehet Eren halott, nem igaz? Ott alszik vagy éppenséggel ül a szobájában, mint általában. Igen, ebben száz százalékig biztos vagyok!  Mégis, valami nem stimmelt. Megérkeztem az ajtajához, már csak annyi bátorság kellett, hogy benyissak, és végre megnyugodhassak. Két lélegzetvétel között összeszedtem a maradék erőm és kopogtattam a kemény faajtón.
     Semmi válasz. Na, még egyszer nekifutottam a dolognak. Még mindig semmi. Mi a franc folyik itt? Talán lent reggelizik már, esetleg még nem ébredt fel? Chh, mégis mit gondol ez magáról, hogy nekem nem nyit ajtót? Tudatom legmélyén mégis éreztem, hogy be kell sürgősen oda jutnom, vagy valami történik.
      Kis idő után ráeszméltem, ő nem fogja kinyitni az ajtót, így nekem kell cselekednem. Hátraarcot bevettem és egy szép határozott lendülettel betörtem az előttem álló akadályt. A világos hirtelen csapta meg szemeimet, majd már másodperc múlva tisztán láttam mindent. A rumlit, ami természetesen nagyon is jellemezte Erent, a könyvoszlopokat, és álljunk meg egy percre! Hevesebben kezdett kalapálni a szívem. Akármerre is néztem, nem, egyszerűen nem láttam Őt! Hol a csudában lehet az a kölyök? Sírásom már vészesen fenyegetett, fogalmam sem volt arról meddig bírom visszatartani. Meg kell találnom! Csak ez az egy mondat lebegett a szemeim előtt.
     Tehát következő utam az étkezde felé vezetett, hátha ott lapul. Legmélyebb reményeimben csendesen takarít egy átkozott sötét lyukban, mert legszívesebben ezt kívánom neki. Hogy az ördög vigye el!
     Megállás nélkül követtem a folyosók kusza kanyarodásait, míg az ebédlőbe nem értem. Kinyitom a nagy faajtót és bemegyek. Körülnézek az üres, ismétlem, ÜRES teremben. Hol a francba vagy Eren! Mérgelődök magamban és majd szétvet az ideg. A hosszú folyosón Erwin jön velem szemben. Egy reménysugár (gondoltam magamban).
  -Heichou, minden rendben? O-olyan zaklatottnak tűnsz…
  - Jó reggelt neked is. Kitakarítottátok már a szobáitokat? –felteszi ezt az általános kérdést, amivel az ott lakókat terrorizálja, tisztaságmániás létével- Jut eszembe... Nem láttad ma Jaegert?
  - Hát, említette, hogy kimegy az erdőbe gyakorolni.
  - Egyedül? No-normálisak, vagytok? - bosszankodik, fejét fogja - Egy 15 éves kölyköt kiengedni egyedül?
  - Rivaille, nyugodj le…
  - Hogy nyugodjak le? Ajjh megyek és megkeresem –teljes gőzerővel indultam a gyakorlópálya felé, abban bízva, - már megint- hogy most meg is találom.
      Tíz perccel később ki is értem a célpontomhoz. Túlságosan is kihat volt a terep, de én azért is közelebb mentem, nem törődve semmivel, még azzal sem, hogy netán időpazarlás az egész. Az ideg futkos teljes lényemben, az a nyomi gyerek járkált bennem, és nem, nem olyan értelemben, hogy khm… A fegyverélve, szexuális úton (bár nem is lenne az olyan rossz). Ha valaki ott lett volna, vagy a közelemben, beszólások hadával bombázott volna, ugyanis paprika vörös lehetett a fejem. Ezaz! Mostmár piszkos gondolatok is megfordulnak a fejemben, ha rá gondolok. Mi jöhet még?
     Halk mozgás észleltem a távolban, amik erre felé közeledtek. Gyorsan elhessegettem gondolataimat Erenről, és egy jó kis akcióról. Mondjuk egy ágyban. Már megint!
    Meleg, finom kéz találja meg helyét a bal vállamon, s úgy gondolja, hogy ott is időzik. Megfordultam, hát a látvány nem az volt, amire én éppenséggel vártam.
 - Erwiiiin! –ijedtemben hátraugrok, meredek haveromra, akinek reakciója kiteljesedett egy hosszúra elnyújtott kacajban. Valahogy gondolhattam volna erre a bakara – Mi…
 - Nyugodj meg! – még nekem mondja, hogy nyugodjak le, mikor ő az, akire rájött az öt perc és könnyezik ennyitől, ch!!! S karjaimat összefonva állok előtte – Láttam Erent. Az előbb ott sétált el előttünk igazán nagy kedvvel, Jeannal, mialatt Petrával tárgyaltuk meg a mai nap teendőit. –kacag fel a parancsnok, nem értem, ebben mi olyan vicces, na de hallgattam tovább, belepofázni egyáltalán nem akartam, köhint és folytatja – Útjukat az istálló felé vették, kettesben. Erre mit is mondhatok? –mered azzal a két szép szemével rám. Baromi idegesítő módon pislog, remélem, ezzel nem arra céloz, hogy ő foglalt és figyeljek fel RÁ. Belegondolni is iszonyú. A legjobb haverom, amióta megmentet és segített megváltozni. Gondolkodjunk logikusan és reálisan! Erwinből sose válna olyanná, aki a vele azonos neműekhez vonzódik. Ez tény.
 - És akkor mivan? - forgatom szemeim, nagyon hiszek abban, hogy nem látszik rajtam semmi idegességre vagy féltékenységre, esetleg aggódásra utaló dolog.
 - Semmi, semmi… Gondoltam, hogy érdekelne, aminek szemtanúja voltam.
 - Ja. Szerinte is.
 - Jössz?
 - Hah? Hova?
 -  Megmutatom merre ment, onnantól rád bízom!
 - Honnan a francból veszed, hogy izgat ez a dolog! – förmedek rá, kezd kihozni a sodromból. Mindig ennyire idegesítő és makacs? Jesszus! – Nem a feleségem! – csúszik ki a számból, s mikor ráeszmélek, hogy hoppá, ezt nem igazán szabadott volna, hát, szoptam!
 - Mi-micsoda? Azt mondtad, ho-hogy a FELESÉGED?!?! – ledermedt. Nem is tudtam, hogy ere is képes vagyok! Pacsit nekem, és titánfejet! Ehhez már tudás kell.
 - Igen. Pontosan.
 - Szóval, ha jól értem, és figyelembe véve a szemeidben a csillogást, nem a házastársad, de valld be Levi! Igenis szeretnéd, hogy az legyen! – nevet fel a mamlasz, hasát fogja.
 - Örülök a felhőtlen jókedvednek. Na megyünk?
 Fakadnak ki könnyei, arcán folyik végig és engem les. Irigylem ezt a hihetetlen nagy életkedvét, míg engem majd szétvet az ideg itt és most.
 - Gyere utánam! – Végre elindulunk. nagyon jól esik, mert ez egy kicsit megnyugtat, hogy nemsokára a karjaimba vehetem. Megölelem, majd elviszem és hosszas beszélgetést tartok vele.
   Egy pillanat! Miért is? Hisz nem tett semmi gyanúsat, ami miatt vádolnom kéne! De ha egyszerűen csak kettesben szeretnék vele lenni?
 - Hahó! Levi! Itt vagy? – most döbbenek rá, előttem áll és majd kiszúrja szemem integetésével, kissé elbambulhattam. Nem is csodálkozok, amilyen mocskos gondolataim tudnak lenni, ezzel a kölyökkel kapcsolatban. Szörnyű!
 - Jelen! – tisztelgésbe fogom magam, mosolygok. Rohadt nehéz!
 - Fejbe vágjalak? Siessünk, mert nem általad veszti el szüzességi mivoltát!
 - Erwiiiin! Megfolytalak. Készülj fel.
     Nagy léptekkel halad előre, abba bele se gondolva lábam méretére, de nem baj, a lényeg, hogy el ne késsek! Utam során sokszor gondoltam Erenre, vajon tényleg AZT csinálhatják e. Kétség, düh tombolt bennem, megfűszerezve egy kis „meg foglak ölni, ha azt teszed” szándékkal loholok a parancsnok után.
     Néhány unalmasan telt perc után, megérkeztünk arra a bizonyos istállóhoz.
 - Ott van. – mutat egy kicsit nyugatabbra, az épület bal oldalára. Figyelem be se véve őt, indulok előre, észre se veszem, és már rohanok is. Nagyon félek az elém táruló látványtól. Talán még be is könnyezhettem. Őszintén, nem tudom. Lassulok le, hangokat hallok. Vagy inkább, nyögések?!?!
     Szakítom ki az ajtót illetékes helyéről, dühöngő fejjel csak állok, s döbbenek le.
     Jean Erenre tapadva szorítja a falhoz, látszik Eren arckifejezésén, hogy nagyon nincs benne a játékban, de az az átkozott!
 - Ereszd el! Mooooost! – rémisztő hasonlóság lehetett köztem és Lucifer, az alvilág király között, mivel már csak a lángok hiányoztak mögöttem – Süket vagy?
Azzal a kicsi agyával felfoghatta, hogy neki szólok, mert abban a minutumban eleresztette, és kirohant.
    Fordulok a fiú felé, akit az előbb majdnem… Még kimondani is undorodom tőle! Finom lépteket illetek felé, remélve, hogy nem ijed meg.
 - Jól vagy? Bántott?
 Azokkal a bárány szemeivel pislog rám. Ha így folytatja, engem kell leállítani, mert itt és most megerőszakolom! Víz jut szemeibe, érzékien megérintem puha, fiatal arcát, megsimítom. Nem, ez így nem megy! Meg akarom… CSÓKOLNI! Hajolok közelebb, hogy vágyimnak eleget tegyek, majd egy nem várt reakció során, hirtelen átöleli nyakam.
 - Nem, minden rendben! Köszönöm – csuklik el hangja, sírja ki magát, miközben a nyakamba temetkezik. Annyira édes!
 - Most elviszlek a szobámba. – mire fel is fogom, hogy mit hagyott el szám, a kölyök egyenesen a szemeimbe bámul. Gyorsan hozzáteszem – Természetesen, ha akarod! – paprikavörössé váltam, szám remegni kezdett. Képzelhetem mennyire néz csak idiótának.
 - Nekem meg! – Érzem kezei melegségét, ahogy beletúr hajamba. Nagyon ellenállhatatlan. Kapom fel, mint ahogy a mennyasszonyokat szokás és teljes gőzerővel megyek alvóhelyem felé. Mázlimra nem volt olyan messze, mint azt, ahogy gondoltam, ezért hamar oda is érek zsákmányommal. Kezd már sötétedni, körülbelül nyolc óra lehetett, vagy több. Kedvem sincs az órát nézegetni egyfolytában.
    Leteszem az ágyra, bezárom az ajtót, teljes testemmel nekidöntöm hátam kemény felületének, nem bírom tovább! Kívánom teljes lelkemmel és testemmel! Csókjait akarom kóstolgatni. Kell! Nyelek egy nagyot.
 - Eren!
 - I-igen, kapitány? – vet egy ártatlan tekintetet rám, pislog, mintha tudná, hogy ez felizgat. Ajkai remegnek, ingje félig kigombolva.
 - Kívánom édes csókjaid! – komolyan és mereven állom pillantását.
 - Kapitány! – mintha gyorsabban lélegezne, mellkasa hol fel, hol le emelkedik. Végülis! Nem mutatott semmi olyat, amit elutasításnak vehetnék. Mosolyodok el, ami nem a szokásom és nem is szándékozom bevezetni, s támadok le rá, mint egy éhes titán az emberre.
 - Engedd el magad – suttogom fülébe, így nyugtatgatom, majd megharapom, mire felnyög. Behatolok szájába – nyisd ki szádh! – utasítom, mire kitátja, és nyelvemmel simogatni kezdem.
 - Annyhirah… jó! – nyöszörög a létező legcukibb hangon. Fokozom az érzelmeket, s markolom meg lent.
     Tettemre sokkal izgatóbban reagált, mint vártam. Ma mindenképp meglesz! Érzem.
     Nyála folyik ki száján, lenyalom, s csókok hadával rohamozom meg. Kezeim is akcióba lendülnek, ingjén a gombokat teljesen kigombolom és rántom le róla. Ledöntöm az ágyra, mozgok felette. Nyögései aranyosak (márha lehetnek azok), fejét hátrahajtja, merev fegyverét enyémhez nyomja, amibe természetesen beleremegek, hisz nem nagyon számítottam erre. Valahogy, mintha kívánna.
     Nyakára rácuppanok, s mint egy vámpír, szívom. Hol a fogaimat is belevetem, lila nyomokat hagyva puha, illatos nyakán. Lehet érezni, hogy mennyire remeg, minden egyes mozdulatomra ránt egyet teste.
 - Ah! Hm… - nyög erőteljesen az egyetlenem, pici kezét túlságosan is erotikus szája elé helyezi. Megerőszakolom! Nem bírom sokáig! Felizgatott lényemmel nyomulok a srácra.
 - Eren! Kívánlakh. Már egy ideje.
 - Kapitány. Miért?
 - Mit miért? – meglepődök, majd eltávolodom, s szemeit vizslatom.
 - Miért pont én? Annyira szeretlek! – kiszökken ajkai közt eme gyönyörű szó és természetesen nem bírom ki, hogy ne érintsem meg. Letolom nadrágját, boxerén keresztül markolom meg alul, reakcióképpen hátamba markol, ami iszonyúan fáj. Mekkora körmei vannak? Vagy karmai? Harapok ajkamba.
 - Mert… - alsója is elvándorol a messzi tájakra, pontosabban az ablak alá. Nedvesítem először 2, majd 3 ujjam, készen az eseményekre. Taszítom hátsó bejáratába, belerendül a levegő sikolyába – te vagy – mozgatom végtagom, szabadon lévő kezemmel álló szervét kényeztetem, lendületesen húzogatni kezdem – számomra a tökély!
     Arca most leginkább egy piros paprikára hasonított, de így is elképesztő kawaii volt. Torkából enyhe nyöszörgést lehetett kihallani, mivel száját eltorlaszolja keze. Mást is csinálhatna vele! Bámul… Folyamatosan. Ujjaim kipróbálták az ollózás technikáját. Be kell vallanom elég jó mulatság szenvedő fejét nézni.
 - Készen állsz? – felveszem a lehető leghuncutabb arckifejezésem, veszem elő.
 - Mire? – ijed meg, felül, nyála oldalt folydogál – Heichou! – ölelem át dereka fölött, falnak taszítom (de nehogy azt higgyétek, hogy odavágom, mint egy vadállat! Igaz sokan kinézik belőlem, de nem. Úri ember vagyok! SOSE felejtsétek el), Drakulásdit támadt kedvem játszani, ugyanis azt gondoltam, mi lenne, ha most megkóstolnám ajkai vörös folyadékát. Átharaptam az alsónak felső rétegét, lassan szivárog vére. Mikor megláttam elvesztettem eszem, lenyaltam, bekaptam azt a részt, cuppogások közepette erősen beléhatolok.
    A dobhártyámnak búcsút mondhatok, de megérte! Az az angyali hang, amit kiadott… Lassan ott járok, hogy ennyire elélvezek. Gyorsan kezdek mozogni testében, nem kínzom most még, szóval egyelőre csak félig nyomtam be. Szétárad fejtetőmtől egészen a kis lábujjamig valami fantasztikus érzés. Életemben most először érezhettem valakit ennyire közel magamhoz és mondhattam valakit fontosnak számomra. Eren az első szerelmem és úgymond ő veszi el „szüzességem”. Mekkora baka.
    - Levi! Ah… Túlh jó… Érzés! – kiállt fel, remeg és karmolássza hátam. Sosem hittem volna, hogy ennyire lehet élvezni egy közösülést, még akkor sem, ha egy fiúval csinálom. Minő mámor!
    Megfeledkezve magamról, folytatom feladatom. Mikor elmém újra visszatért, ráeszméltem, hogy teljesen benne vagyok. Csókolom meg édes ajkát, nyelvemmel ostromozom. Támadásom elfogadják, és rögvest ellentámadásra kell számítanom. Halványan mosolyra fakadok. Zihál testem, teljesen felizgulva hatolok mélyebbre, s mélyebbre.
 - Mégh! Eren, add nekem a tested és lelkedh! – sátáni pillantást vetek rá, pár századmásodperc leforgása alatt nyálcserét folyatunk – Mennyei vagy!
 - Neeeh!  Hagyd abba! El… el fogok menni! – hajamba túr aprókezeivel, húz szorosan magához, mint aki örökre engedné el szerettét, s a fájdalmas búcsú utolsó pillanatot élnék át.
 - Az a célom! – hajolok közel suttogom a fülébe. Az addigi tempómon gyorsítok, kezdem én is elveszteni az önuralmam.
 - Perverzh! Hm… - Hirtelen beleharap a fülcimpámba. Hogy lehetnek ennyire éles fogai ennek a gyereknek? Nemcsak a karmai nagyok, de még a fogazata is titánian élesek. Nyögök fájdalmasan fel, lökök egy nagyot és benne élvezek el – Aaaaah! Rivaille… nghm… - nyála folyik hallószervem alsó részén, s gondol egyet, arcom következő célja.
    Győzedelmeskedett felettünk a Bőségszaruból kiáradó leírhatatlan érzés. Mindketten a földre csúszunk, de a fiú még mindig az ölembe ül. Eléggé érdekesek lehetünk ebben a pózban. Ő a falnak támasztva, miközben az ölembe ül, én meg a padlózaton ülve szorítóm és még mindig benne vagyok. Szerintem most a szíve mélyén Lucifer pincsikutyájának adna. Vagy annak az ágyának. Mekkora egy őrült vagyok, hogy csak a semmiből egyszerre rázúdítom minden érzésemet iránta.
      Nagy lihegések és levegő kapkodások közepette szipogásokat hallok. Azt a mindenit! Én tettem valamit?
- Nézz rám! Valami baj van? – kíméletesen tapintom meg selymes bőrét, felettébb figyelve rá, felemelem, mélyen a szemébe nézek.
- Nem. Csak félek. Egy kicsit – elpillant – Tudod, én piszkosul szeretlek, és nem akarom, hogy csak egy játék legyek számodra, amit egy egyszeri használat után eldobj. Már egész kiskorom óta csodáltalak. – ekkor rám szegezi a szemét és két tenyerét arcom köré fonja. Miért esik ennyire jól? Ezernyi pillangó motoszkál bennem, sőt, lassan egy állatkert is – Te voltál a példaképem, s mindig mikor visszatértetek egy-egy veszedelmes felderítő útról, féltem, hogy sohasem láthatlak már. Évek múltával csatlakoztam hozzátok és… most…
 - Eren! Kuss! Értetted? – előrébb dőlök, nem bírom megállni, hogy ne kapjon ajkára csókot.
 - De Rivaille – elenged, fejét nyakamnak és vállamnak dönti. Automatikusan hajába túrok, simogatással szeretném kimutatni neki, mennyire is vonzódom hozzá.
 - Csitt! Szeretlek. Most pedig menjünk fürödni, jó?
 - Igenis! – csillan fel szemei. Mintha sokkal boldogabb lenne és feltöltődött volna. Egy szó ennyi mindent kiválthat másokból? Különös.
       Kényelmes pozíciómat el kell hagynom. Francba, pedig ez még tetszett is! Feltápászkodok, s nyújtom kezemet Erennek, majd ketten indulunk neki a fürdőszobám felé.
            Az idő nem is tűnik olyan rövidnek, mint ahogy azt sokan állítják. Hm… had gondolkozzak miért is. Kezdjük ott, hogy a kunyhótól mire eljutottunk a kívánt célig (ez esetben a fürdőig) eltelt 2 óra! Pedig csak 4 km-re voltunk a kastélytól. Amikor a fiú leszállt rólam, nem. Mondjuk azt, inkább csak próbálkozott, hogy felemelkedjen rólam, mivel végtagjai remegtek. Vicces látványt nyújtott.
     Helyzetjelentés: most a kádban egy személy fekszik, kit a mai napon halálosan kerestem, megmentettem egy valószínűleg szexuális zaklatás alól, majd ezek után közösülésre bírtam… Mire észbe is kaptam, már a hátát mostam, de ez az érzés mennyei. A gyönyörű zöld szemek rám meredtek, s bámultak. Valósággal rabulejtettek és most ha kapálóznék is, akkor se menne a szabadulás. Nem! Sehogyse.
    - K-kapitány?
  -…. –megszólalni sem megy. A levegő bennem szorult. Hezitálok, s egy könnyed vigyor kíséretében hajolok közelebb arcához, mely ilyenkorra már vörösebb volt, mint bármely titán vére.
  - Mi…Mi az? Van valami az arcomon? – emeli fel apró kezeit, hogy megbizonyosodjon róla, amit magáról feltételez, mutatóujját finoman végighúzza szája melletti részen. Hangos nevetésbe török ki, mely már régebb óta ott lappangott bennem.
  - Nincs semmi az arcodon – jelentem ki leglágyabb hangnememmel, enyhén félrefordítom fejem és egy puszival lepem meg ajkait – de örülnék, ha lenne ott valami… - elnézek, és azt hiszem én is elpirultam.
        Nem hittem volna, hogy valaha is, pont ő lesz az az ember (már amennyire az), aki ennyire el tud varázsolni pusztán a megjelenésével és ártatlanságával. Igazán boldog vagyok és az is leszek, míg mellettem marad.